Az Unitárius Közlöny ifjúsági oldalának rovatvezetője, Széles László, az elsőéves hallgatókat, a nyárádszentlászlói Kelemen Kálmán és a székelykeresztúri Kibédi Hunort kérdezte.
- Milyen lelki út vezetett a teológiai tanulmányok irányába?
K.K. A lelki szabadság keresése érdekében indultam el a teológiai tanulmányok irányába.
K.H. Eddigi életem összes történései erre terelték utamat, a vasárnapi iskola tevékenységei, az egyletes élet gyermekkorom óta közel tartott az egyházhoz. Eközben képességeim és törekvéseim is úgy fejlődtek, hogy felelősséget érezzek abban, hogy az Urat és az embereket szolgáljam. A papi hivatás gondolata mindig érzékenyen lelkemben volt, ehhez fejlődnöm kellett értelemben, lélekben, világlátásban, hogy úgy vezethessem magam útját, mint ahogyan mindenben tervezem: amire elszánom magam azt őszinte alázatossággal, azt odaadó szeretettel végzem.
- Van-e olyan bibliai történet vagy rész, amely különösen közel áll hozzád?
K.K. „Hiábavalóságok hiábavalósága, minden hiábavalóság!” – jelenik meg a Prédikátor könyvében, azonban az eredeti héber „Hevel” (gőz, pára, füst) kifejezéssel találóbbnak tartom: „Füst, füst, minden füst.” Azért áll közel hozzám ez a rész, mert röviden és egyszerűen összefoglalja az élet múlékonyságát, és felhívja a figyelmet, hogy addig élvezzük, amíg tart.
K.H. Amikor Dávid király bűnt követ el, Isten Nátán prófétát küldi hozzá, és ahogyan szembesíti bűnével, fényt derít arra az emberi jellemzőre, hogy saját bűneinket hogyan viszonyítjuk mások bűneihez. Az emberek között járva rendszerint megfigyelem ezt az egyébként automatikus viselkedést, amelyre mindenki úgy hajlamos, hogy fel sem tűnik neki. Én is csak szembesítések során voltam képes észrevenni magamon, és azóta igyekszem tudatosítani és másképp látni magam és mások cselekedeteit.
- Ki az a híres unitárius, akire példaképként tekintesz?
K.K. Dávid Ferenc, mert soha meg nem állt, mindig a helyesebb és bölcsebb utakat kereste, nem félt új nézeteket feszegetni és bennük elmerülni.
K.H. Gellérd Imre lelkész, akit ártatlanul meghurcoltak az akkori rendszer politikája miatt. A folyamatos lelki és fizikai terror ellenére is egyházunk érdekében dolgozott. Amikor kiszabadult a börtönből és Homoródszentmártonba kihelyezték, első napján így fogalmazott naplójában: „Istenem add, hogy lehessek hajtómű, hol kell és lehessek fék, ahol szükséges! Lehessek lendület a lendülni nem tudók számára és okos megállás a megállni nem tudóknak.” Ha hozzám sem lenne valamikor kegyes az élet, és embert próbáló kihívások elé állítana, remélem és hiszem, hogy Isten erejével hitem ereje nem lankadna, s céljaim világosan megmaradnának szemeim előtt.
- Milyennek képzeled el az ideális lelkészt?
K.K. Szerintem szabad lelkű, elfogadja a világ gondjait és nem menekül előle, a problémákat pedig szeretettel és bölcsességgel próbálja megoldani.
K.H. Az, aki megmozgatja szavaival a hívek szíveit, hűséges Istenhez, önmagához, hiteles, példát mutat a gyülekezetnek és embertársainak. Úgy képviseli az unitárius egyházat életében és munkájában, hogy annak alázatos, szeretetteli, befogadó arcát láthatóvá tegye bárkinek. Mindig törekedik arra, hogy fejlessze magát, miközben tudását átadni igyekszik, hogy az embereket szeretetre és elfogadásra buzdítsa.
- Hogyan fogalmaznád meg röviden az unitárius hit lényegét valakinek, aki sosem hallott róla?
K.K. Isten egy, a mindenség. Isten a gondviselő atyánk, aki életünk útján végig kísér. Ha Isten törvényei és lelkiismeretünk útmutatása szerint élünk, jutalmunk a nyugodt szív, közöttünk a békesség és az örök élet öröme.
K.H. Egyetlen, örök és szerető Istent tisztelünk és szeretünk. Jézus ember volt, Isten legnagyobb prófétája, akit tanítómesterünknek tartunk, tanításainak követése életünk alapja, akárcsak a szeretet gyakorlása, amelyre szintén ő tanított.
- Hogyan látod egyházunk jövőjét, és ennek építésében te milyen szerepet vállalnál?
K.K. Minden bizonnyal csökkeni fog a hívek száma, ez egy természetes folyamat, amitől nem kell megijedni, tudatában kell lenni, ismerni kell és az ebben rejlő lehetőségekkel együttműködni. Egyházunk jövője a fiatalságban rejlik, úgy gondolom, hogy ebben a folyamatban az én szerepem teológus hallgatóként hidat képezni a nemzedékek között.
K.H. Isten törvényei és Jézus tanításai örökkévalóak és örökérvényűek, ezért a vallásra és Istenre mindig szüksége lesz az embernek, ugyanakkor a fejlődő társadalom olyan változásokat hordoz magával, amihez alkalmazkodó képesnek kell lennünk. Ehhez szükséges értenünk a mai embert, és azt, ami őt körülveszi, hogy megtudjuk, miként lehet és érdemes vele kommunikálni, megszólítani. Személyesen törekszem minél jobban felfedezni és megismerni az embereket, hogy segíthessem az egyházat abban, hogy a jövőben is tudja, hogyan kell az emberekhez szólni.
- Melyik a kedvenc éneked az énekeskönyvből?
K.K. A Megpihenni, megnyugodni… kezdetű. Magában foglalja Isten szerepét életünkben, hisz a legvérengzőbb csaták közben is a katonáknak szüksége van arra, hogy elvonuljanak, önmagukba forduljanak és megpihenjenek.
K.H. A Magyar Himnusz, ünnepekkor, amikor orgonakísérettel énekeli a gyülekezet – mindig elkönnyezem magam a gyönyörűségtől.
