Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet

odfie

Megújult formában szervezte meg az ODFIE a 46. Unitárius Ifjúsági Konferenciát

A rendezvény jellegű konferencia idén mozgalommá növekedett és tevékenységi körének kiszélesítésére törekedett. Az UIK egy széleskörű tapasztalattal és szakmájában kiemelkedő eredményekkel rendelkező mentorhálózatot törekedett kialakítani, akik a résztvevők számára bevezető jellegű, tudománynépszerűsítő előadásokat és kiscsoportos ismeretterjesztő foglalkozásokat tartottak, ugyanakkor értelmiségi modellt állítottak, amely példaként szolgálhat a résztvevőknek

egyletes ima_julius

A konfirmandus imája: Nagy Etele

Nagyon hálás vagyok azért, mert megadtad azt a csodálatos lehetőséget, hogy konfirmálhattam és ezáltal is közelebb kerülhettem hozzád és egyházamhoz. Köszönöm szépen, hogy a helyes útra vezettél és segítettél megérteni, hogy milyen jó az egylet és mennyire jó választás volt az, hogy konfirmáltam, és a barátaimmal együtt hitünkről vallást tehettünk.

egyletes ima_junius

A gyermek imája: Liker Janóca

Olyan jó, hogy gyermek lehetek, mert játszhatok a testvéremmel, de örülnék, ha felnőtt is lehetnék, mert akkor vezethetnék kocsit. Egy nagy puszit és egy nagy ölelést adnék neked, ha találkoznék veled, mert olyan hálás vagyok, hogy minden varázslatos, hogy minden reggel felkel a Nap, és a szarvas minden évben agancsot cserél az erdőben.

Az édesanya imája: Tamás Vanda

„Köszönöm, hogy két csodálatos tükröt teremtettél elém, hogy szembenézhessek önmagam hibáival és lelkem szép adottságaival. Hogy láthassam gyermekeim szemében önmagam félelmeit, naívságát és mindent elsöprő elszántságát.”