Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet

Bejegyzéseink

Gondolatok

Az ODFIE küldetése

Az ODFIE a tiéd, a része vagy, még akkor is, ha nem akarsz róla tudni.

Az Egyletes küldetése

A hit az ember szabadsága

A 125 éves ODFIE küldetése az kell legyen, hogy ezt az egyletes állapotot – mint a vallásszabadság tényleges megvalósulását – fenntartsa és tovább vigye. Én is részt vállalok ebben a küldetésben, mert fontosnak

Gondolatok

Újévi egyletlevél

Az egyletünk célja, kedves fiatalok, hogy a ti küldetéseiteket terelje egyazon irányba. Nem szándéka, hogy egységesítsen, hanem, hogy teret adjon a különböző művészeti, tudományos és más

egyletes ima_karacsony
Az Egyletes Imája

Az ünneplő egyletes imája: Birtalan Bence

„Ma este, amikor végre mindannyian együtt vagyunk, érezzük, hogy a szeretet minden szívdobbanásban jelen van. Minden mosolyban ott rejlik a Te ajándékod, minden érintésben ott van

Közlemény

Pályázati felhívás: Kévekötés ifjúsági folyóirat

Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, jogelődje, a Dávid Ferenc Egylet Ifjúsági Köre megalakulásának 125. évfordulójára megújult formában és tartalommal kívánja újraindítani a Kévekötés című egykori

A zarándok egyletes imája
Az Egyletes Imája

A zarándok egyletes imája: Fekete Edda

„Tudom, hogy ösvényeid kifürkészhetetlenek, érzem megtartó erőd és gondviselésed.
Hiszem, hogy a ránk mért és előttünk álló utat kellő józansággal, bátorsággal, erővel és szeretettel végig tudjuk

Egyéb kategória

A reformátor egyletes imája: Lakatos Réka

Jézus mondja: „Ti vagytok a világ világossága.” Az lennék én is? Világosság? Vagy jobban tenném, ha mielőtt elhiszem, hogy különleges vagyok visszahúzódnék és engedném, hogy sodorjon

Közlemény

A nem közönyös fiatalság küldetése

A Magyar Unitárius Egyház ifjúsági szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet 2024. október 11–13. között Mészkőn szervezett EgyletEgyetemet azon fiatalok számára, akik jelentkeztek az egyházköri

Küldetésünk – Mamut körút

Ha a Mamut körút eredményét nem az emléklapok számában, nem is a közös fotók mennyiségében mérjük, hanem abban, hogy valahol egy fiatal felismerte, hogy számít, amit

Az Egylet Egyeteme

A kovász sem magától lesz azzá, ami. Félre kell tenni a kis edényben, és ápolni, gondozni kell, hogy beteljesítse létezése célját, a liszt megkelesztését. Három hétvégén

EgyletEgyetem – Most van itt az idő!

A képzéssorozat célja, hogy az egyletes fiatalok számára lehetőséget kínáljon a szervezeti kultúra, a hatékony rendezvényszervezés és a vezetői készségek elsajátítására. Mindezt úgy, hogy közben lehetőséget

Hasonló az Isten országa… 

Ezen a különös böjti közös út újra megerősödtünk abban, hogy Isten szeretete körül fonja az életünket, és meggyőződéssel bátorkodunk hirdetni, hogy hasonló az Isten országa a

Rendezvényeink

ArtZ – Összművészeti találkozó
Az ArtZ, az ODFIE legfiatalabb rendezvényeként alkalmat teremt az egyletes korú fiataloknak képességeik felfedésére és megmutatására, a szárnypróbálgatásra, vagy ahogy magunk között mondanánk, hogy bátran vállaljuk mindazt, ami minket meghatároz.
Unitárius Ifjúsági Konferencia
Az UIK sokrétű lehetőséggel várja az egyleteseket. Az ifjúsági élet köré tematizált tudományos előadások mellett stratégiaépítésre, valamint csoportdinamikai foglalkozásokra is számíthatnak a résztvevők. Mindezeket kiválóan fogja össze a vallásos identitástudat formálása.
Közös Utakon ifjúsági istentiszteletes körút
A Közös utakon ifjúsági istentiszteletes körút az a rendezvény, ahol három nap alatt hat templomban, alternatív formában, fiatalosan keressük a kapcsolódást Istennel, egymással és önmagunkkal. Sok száz szív együtt dobbanása, és sok egyéni vallomás válasza aktuális kérdéseinkre.
ArtZ – Összművészeti találkozó
Az ArtZ, az ODFIE legfiatalabb rendezvényeként alkalmat teremt az egyletes korú fiataloknak képességeik felfedésére és megmutatására, a szárnypróbálgatásra, vagy ahogy magunk között mondanánk, hogy bátran vállaljuk mindazt, ami minket meghatároz.
Unitárius Ifjúsági Konferencia
Az UIK sokrétű lehetőséggel várja az egyleteseket. Az ifjúsági élet köré tematizált tudományos előadások mellett stratégiaépítésre, valamint csoportdinamikai foglalkozásokra is számíthatnak a résztvevők. Mindezeket kiválóan fogja össze a vallásos identitástudat formálása.