Egyletesek írása

Hát mit tehet az ember ebben a belső feszültségben? A 90. Zsoltár írója a kezeivel válaszol, imára kulcsolja őket, Istenhez fordul, az ő jóindulatát kéri. Mert ha csak a magunk dicsőségét keressük, ha csak azt szeretnénk bebizonyítani, hogy milyen jó művészek, egyletesek, emberek vagyunk, akkor a kezünk munkája elporlad, de ha Isten jóindulata velünk van, maradandóvá válik. De mit is jelent ez a jóindulat? Az eredeti héber szöveget, ha megvizsgáljuk, ez a szó (noam) szépséget, kedvességet, gyönyörűséget foglal magába. Vagyis a versben a zsoltáros valami olyasmit kér, hogy: Istenem, ragyogjon át a te szépséged a mi törékeny életünkön.

Oszd meg a világgal, oszd meg velünk, hogy te most ki vagy! Mutasd meg a benned rejlő egyediséget, amit nem lehet másolni, nem lehet megismételni, mert az csak a tiéd. És ne tarts attól, hogy mások mit gondolnak, hogy hogyan látnak téged, mert ez a pillanat csak rólad szól, nem másról. Hidd el nekem, hogy tényleg nincs mitől tartanod, nincs mit vesztened, és cserébe nyerhetsz valami igazán maradandót. Négy betű, nagyon egyszerű: ArtZ. A többi pedig legyen csak történelem.

A ballagás egyszerre jelent lezárást és új kezdetet. Furcsa belegondolni, hogy hamarosan mindenki másfelé indul tovább. Lesznek, akik továbbtanulnak, mások dolgozni mennek, és valószínűleg ritkábban fogunk találkozni. Mégis remélem, hogy a barátságok megmaradnak, és később is jó érzéssel gondolunk majd vissza ezekre az évekre.

A találkozás öröme. Rácsodálkozás arra, hogy egymástól különböző, messziről érkező, talán semmiben sem hasonlító emberek között történhet kapcsolódás. És ez jó – tehetjük hozzá, ahogy az Úr is mondta a teremtés története szerint. Jó együtt lenni, jó játszani, jó találkozni, beszélgetni, még unatkozni is együtt. Mert persze, a különböző emberek találkozása nem olyan, mint az amerikai filmeken, nem sziporkázik a levegő, nem feltétlenül süt a nap olyan vidáman és narancssárgán, de rá kell erre ébredni: az embernek is dolga, hogy meglássa a csodát.

Mamut-körút, a nagy utazás és az OMNIUM Sportolimpia, ahol szintén sokat szoktunk mozogni – ezek várnak ránk áprilisban. Gyertek, kedves fiatalok, vegyük nyakunkba otthonunk girbe-gurba útjait, találkozzunk, ismerkedjünk, tapasztaljunk, szeressünk. Váljon felebarát, talán barát is a sok-sok idegenből.

Balázs Ferenc ifjúságszervező és nevelési módszerének lényege a népfőiskolai mozgalomra épülő közösségi élményen és az önismereten is alapuló szellemi és vallásos fejlődés. Tevékenysége jelentős hatást gyakorolt az Unitárius Egyház ifjúsági mozgalmára, és ma is példát ad arra, hogyan érdemes az ifjúságszervezést és nevelést megvalósítani: nyomokra kapni, közösen ösvénnyé taposni, mert „út lesz belőle, már látszik.”

Mindannyian választhattuk volna azt életünk minden egyes pillanatában, hogy nem csinálunk semmit. Hagyjuk, hogy lyukas markunkon átcsorogjanak a percek homokszemei. Néha hagytuk. Néha pedig hajtott bennünket a megmagyarázhatatlan erő, hogy többé kovácsoljuk magunkat és a körülöttünk lévő világot.

Többek között, ezért hoztuk létre számotokra az Egyletegyetemet. Azt az ifjúsági képzést, amely túlmutat az egyszerű, unalmas iskolai órákon, túlmutat a Tiktokos „life coach-okon” és MI-vel generált bölcseleteken! Mert itt nem csak tanultok, hanem tanítotok is, a saját sikereitekkel és kudarcaitokkal, a saját kérdéseitekkel és válaszaitokkal. Itt az esélyetek, hogy ti is okos, tudatos és meghatározó részei legyetek ennek az egyletnek! Itt az esélyetek, hogy valami maradandót alkossatok, ami szép, ami értékes. Valamit, amire majd évek után is büszkék lehettek!

Írtuk és írjuk életünk minden megfogalmazhatatlan, kimondhatatlan, de gyönyörű beszédével. Írtuk és írjuk a címzetteknek, Istennek, aki már rég ismer minket kuszaságunkban is színről-színre, és embertársainknak, akik talán meg akarnak ismerni. Hát szóljon ez az év arról, hogy megismerjük egymást és azt, aki minket összeköt türelemmel, kíváncsisággal, azzal a fiatalos, naiv derűvel, amit oly sokan irigyelnek tőlünk.

Odamehetünk mi is a tűz mellé, hogy szívünkbe égessük a kifürkészhetetlent. Hallgathatjuk a Mestert, kinek tanítása „Mostakarva” meg nem ismerhető, kinek tanításában Isten fénye nem ledtábla, amelyen azt írja, hogy 15 lej a forralt bor, hanem szentjánosbogár, amely az éjben járó, eltévedt, védtelen testvéreknek világít. Azt, akire az elkövetkező hetekben várunk, Isten küldte. Nem fényfüzérnek, nem ordító „Jingle bells” -nek, hanem csendes szentjánosbogárnak, hogy bennünket, igaz testvéreket vezéreljen.