Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet

A szabadság vándorai?

Ha jól figyelünk a körülöttünk lévő világra, és megpróbáljuk lehámozni a kötelező megemlékezések néha hamiskás külső rétegét, akkor észrevehetjük, hogy október igen gazdag ünnep- és emléknapokban. Ebben az időszakban emlékezünk az aradi vértanúkra, az 1956-os forradalomra, valamint a reformáció vívmányaira is.

Abba is érdekes lehet belegondolni, hogy mitől függnek ezek az emléknapok. Persze, tudjuk, valakik sok évvel ezelőtt eldöntötték, hogy miről és mikor, de mégis, különös, hogy az emlékezések tárgyai sosem azok, akik mindennapi teendőiket megfelelően és pontosan elvégezték, hanem akik „félreütötték” a társadalom által szigorúan dobolt ritmust. Akik erkölcsi, elvi indíttatásból tettek valamit a fojtogató, nehéz, begyöpösödött világrend ellen. És magától értetődő, hogy hősiességük, bátorságuk, kitartásuk méltó arra, hogy fejből tudjuk neveiket, de az valahogy mégsem magától értetődő, hogy napjaink forradalmárjai ne ugyanolyan sorsra leljenek, mint mindenkori elődjeik. Ha az újításra vágyók, a felelőtlenül forradalmárt játszó ifjak elé nem gördülnének akadályok, talán nem is maradt volna fenn a forradalom, mint fogalom. Logikusnak tűnik, hogy az emberiség sok-sok forradalma (a szellemi lázadások is) egy nagy tökéletesedési folyamat részei, és előbb-utóbb el kellene jutnunk egy pontra, amikor már nem lesz, ami ellen lázadni. Hiszen az egykori forradalmárok, ha sikerrel jártak, később vezető szerepbe kerültek, és meglátták önmaguk egykor eszméktől hevített arcát az ifjak kipirultságában, nem?

És ne igazodjatok ehhez a világhoz, hanem változzatok meg a ti elmétek megújulása által, hogy megvizsgálhassátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (Róm 12,2) Pál apostol intelmében az lehet a legfeltűnőbb, hogy az elégedetlenekhez szólva nem a „világot” ostorozza, hanem Isten akaratának vizsgálata előtt belső megújulásra hív. Talán ebben áll napjaink apró forradalmainak sikere is. A folyamatosan táguló információ-világban valószínűleg mindenki találhat valamit, amivel nem ért egyet, amiben, ha nem lenne (tízmillió ember együtt) egyedül, akkor legszívesebben nyíltan fellázadna ellene. De ahhoz, hogy jogos és megkérdőjelezhetetlen egyet nem értésünknek hangot adhassunk, először az Örökkévaló akaratába kell tekintenünk, és hozzá kell igazodnunk. Ez, azt hiszem, sokkal nehezebb, mint forradalmárkodni.

Ha azt érezzük, hogy „az egyetlen forradalmár vagyok a városban”, valószínűleg igazunk van. Emlékezni csak arra az eseményre tudunk, ami sok embert egyszerre egy ügy érdekében mozgatott meg, késztetett érthetetlenül vakmerő kiállásra, és bukásig vagy sikerig munkált bennük a hűség saját elveikhez. Hiszen azoknak, akik október 6-án is egyenes derékkal tűrték a megaláztatást, akik október 23-án szembe mertek szállni egy rendszermonstrummal, vagy aki október 31-én büszkén szegelte a nagyvilág hirdetőtáblájára akárhány tételét, valószínűleg csak másodlagos volt a mozgalom sikere. Elsősorban szóval és cselekedettel hirdették ők nyíltan és őszintén, legjobb belátásuk szerint, hogy mit olvastak ki Isten akaratából. Csak. Aki pedig kiolvas abból valamit, az nem akkor hibázik, ha szót emel, akkor lenne bűnös, ha csendben maradna.

Széles László tollából

Kövess minket máshol is