A füzetek beteltek, a golyóstollak csak halványan írnak már. A tankönyvek hazaindulnak, a táblán: „áció-káció-akáció”. Görnyedt, fáradt hátak egyenesednek ki, hogy utoljára bírják el a nehéz, oly nehéz iskolatáskát, és tudod, hogy valami nagy közeledik. Még egyszer körbe nézel, megejted a viszlát és viszontlátásokat, kilépsz az ajtón, délután van. Nincs semmi dolgod mára, se holnapra, sőt egészen őszig. Átjárja tested a szabadító nyári fuvallat és szembeötlik, hogy az a sok terv, a sok elmulasztott akarat, most egyetlen pillanatban összpontosul és te, mint újdonsült milliomos, tervezgeted, hogy mivel fogod eltölteni az idődet.
Hát, amikor én voltam a te helyedben, én bizony hazamentem, az iskolatáskámat a szoba sarkába hajítottam, hogy ott lepje be a por, aztán… nem csináltam semmit. És talán ez a semmit tevés a sok munka, tanulás, házifeladat-írás után esett a legjobban, vagy talán egyszerűen csak az, hogy nem kellett korán kelni. Bevallom, az én nyaraim mindig a délig alvásról és a semmittevésről szóltak, azonban csak mostanság jöttem rá, hogy mekkora bolond is voltam valójában. Ma már nem tudnám elképzelni a nyaramat a táborok és rendezvények nélkül. Valami megmagyarázhatatlan erő húz magához, hogy egy hónapon át egyetlen táskába tömörítsem az egész életem. És a nyári reggelek (megsúgom, már ötkor felkel a nap), olyankor a legkellemesebb az idő és a legcsendesebb a világ.
Na, de most nem az a célom, hogy lelkiismeretfurdalást keltsek benned, csak azért, mert neked is jólesik lopni a napot, meg kicsit tovább aludni a szokásosnál, mondom, megértem, tényleg. Csak egyszerűen arra kérlek, hogy vedd kezedbe az időt és alkoss valami maradandót. Menj el a barátaiddal arra a rendezvényre vagy fesztiválra, amire mindig is el akartatok menni. Fogj neki és tanulj meg játszani azon a hangszeren, amin mindig is szerettél volna játszani. Menj és fotózd le azt a tájat, ami mindig elámított téged. Tanuld meg és tökéletesítsd azt a táncmozdulatot, ami a legjobban fejez ki téged. Fesd meg a benned lévő színvilágot. Írd meg azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek áthatják az egész lényedet. Gyúrd át a mulandót, hogy a végtelenbe mutasson!
Hidd el nekem, hogy a Maldív-szigetek jövőre is pontosan ott lesznek, mint most, de úgy, ahogy most vagy, amilyen magas, szép, okos és teli jó gondolatokkal, csak egyszer leszel. Hát arra kérlek, hogy örökítsd meg azt a személyt, aki most vagy, hogy vissza tudjál majd nézni magadra egy, öt vagy tíz év múlva és lásd, hogy ki voltál, milyen gondolatok és érzések keringtek benned és lehet, hogy majd később, amikor keresed a helyed a világban, akkor lesz egy társad, akit már nagyon jól ismersz, aki tudja, hogy milyen voltál, hogy honnan jöttél és segít majd abban, hogy a legjobb úton járj tovább.
Oszd meg a világgal, oszd meg velünk, hogy te most ki vagy! Mutasd meg a benned rejlő egyediséget, amit nem lehet másolni, nem lehet megismételni, mert az csak a tiéd. És ne tarts attól, hogy mások mit gondolnak, hogy hogyan látnak téged, mert ez a pillanat csak rólad szól, nem másról. Hidd el nekem, hogy tényleg nincs mitől tartanod, nincs mit vesztened, és cserébe nyerhetsz valami igazán maradandót. Négy betű, nagyon egyszerű: ArtZ. A többi pedig legyen csak történelem.
ifj. Mezei Csaba tollából
