Ballagás előtt elég fura érzések keringenek bennem. Egyfelől boldog vagyok, mert elvégzem az iskolát. Másfelől pedig szomorú is azért, mert vége lesz. Szomorú azért, mert ott kell hagynom a jól megszokott tantermeket, ismerős arcokat, tanárokat és a barátaimat. A barátaim fognak hiányozni a leginkább.
Amikor visszagondolok az iskolában töltött évekre, rengeteg emlék jut eszembe. Emlékszem az első napokra, amikor még minden új és szokatlan volt számomra. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan eltelik majd ez az idő. Az évek alatt azonban az iskolám szinte a második otthonommá vált. Megszoktam a folyosókat, a tantermeket, a szünetek zaját és azt a hangulatot, ami naponta körülvett minket.
Nagyon sok közös élményt éltem át az osztálytársaimmal. Voltak vicces pillanatok, amelyeken még most is nevetünk, de voltak nehéz napok is, amikor segítettük és támogattuk egymást. Sok közös programon vettünk részt, kirándulásokon, ünnepségeken és különböző iskolai eseményeken. Az osztálykirándulás Nagyszebenbe olyan életre szóló kaland volt számomra, amit nem fogok egyhamar elfelejteni. Ezek az élmények még jobban összekovácsoltak minket, és szerintem ezért lesz olyan nehéz az elválás.
A tanárokra is jó szívvel fogok visszagondolni. Nemcsak tanítottak minket, hanem sokszor segítettek is, ha valamilyen problémánk volt. Tőlük nemcsak tantárgyakat tanultunk, hanem sok hasznos dolgot az életről is. Voltak szigorúbb és lazább tanárok, de mindegyikük hozzátett valamit ezekhez az évekhez. Én személy szerint jobban szerettem a szigorú, de kedves tanárokat. Azokat, akik kordában tudták tartani az osztályunkat az óráikon, de mégis mindig úgy bántak velünk, mintha egyenrangúak lettünk volna. Tőlük tanultuk a legtöbbet a tananyagról, de az életről és az illemről is.
Az iskola alatt én magam is sokat változtam. Kilencedik elején még eléggé csendes és visszahúzódó gyermek voltam. Nehezen nyitottam mások felé, és általában inkább a háttérben maradtam. Az évek során azonban fokozatosan egyre magabiztosabb lettem. Több tapasztalatot szereztem, jobban megismertem önmagamat, és megtanultam bátrabban kiállni a véleményem mellett. Ma már szinte teljesen az ellentéte vagyok annak, aki akkor voltam: sokkal nyitottabb, beszédesebb és közvetlenebb lettem. Megtanultam, hogy a kitartás és a munka fontos, még akkor is, amikor valami nehéznek tűnik. Mindez biztosan elkísér majd egész életemben.
A ballagás egyszerre jelent lezárást és új kezdetet. Furcsa belegondolni, hogy hamarosan mindenki másfelé indul tovább. Lesznek, akik továbbtanulnak, mások dolgozni mennek, és valószínűleg ritkábban fogunk találkozni. Mégis remélem, hogy a barátságok megmaradnak, és később is jó érzéssel gondolunk majd vissza ezekre az évekre.
Bár szomorú vagyok, kíváncsian várom azt is, hogy mit hoz a jövő. Izgatottan gondolok az egyetemi éveimre, hiszen egy teljesen új világ nyílik meg előttem. Új embereket ismerhetek meg, új helyekre juthatok el, és új célokat érhetek el. Biztosan sok kihívás vár rám, de ugyanakkor rengeteg lehetőség is, amelyek által tovább fejlődhetek és tapasztalatokat szerezhetek. Kíváncsi vagyok, milyen lesz egy új közösség részeként tanulni, új barátságokat kötni, és fokozatosan megtalálni a helyemet a felnőtt életben. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy az itt szerzett emlékeket soha nem fogom elfelejteni. Az osztálytársaimmal töltött évek, a közös nevetések, kirándulások és mindennapok mindig fontos részei maradnak az életemnek, amelyben a ballagás és a búcsú új kezdetet is jelent.
Pitó Gergő, tollából
