„Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak…” – írta Móra sok évvel ezelőtt, és valóban, észrevétlenül támadtak hűvös szelek jelenünkben is, hisz még elevenen élnek bennünk a nyári rendezvények emlékei, boldog, mulatságos történetei, melyek mellé talán egy adag fáradtság is vegyül… No, de ez az élet rendje, a hetedik nap nekünk is, akárhogy csűrjük-csavarjuk, a pihenés az osztályrészünk.
Mielőtt belépnénk ugyanabba az odfiés patakba (persze, hogy épp ugyanabba nem lehet), elevenítsük fel együtt a magunk mögött hagyott időszak néhány pillanatát. Talán elő tudjuk hívni memóriánkból azokat a mozdulatokat, amelyekkel a nyár elején összepakoltuk csomagunkat. Lehet, hogy várfalvi gyermek- vagy mozgó konfirmandustáborba indultunk, lehet, hogy ODFIókára, akár Kapocs családos táborba, Tusványosra, vagy épp az ArtZ Összművészeti Találkozóra igyekeztünk. Aki mindezt egyetlen, néha ki-ki mosott csomaggal járta végig, annak bizony jár a piros pont. Az ODFIE önkéntesei ennyi helyen vártak Titeket, kedves fiatalok, és örömmel állapíthatjuk meg, hogy ti jöttetek. Volt tehát, akit várnunk. És tudjátok még mire jó gondolni? Arra, hogy nemcsak a mennyiség volt kiemelkedő, hanem a minőség is.
Az általunk szervezett rendezvények mindegyikén súroltuk a túljelentkezés szintjét, és olyan papás-mamás elégedettséggel töltött el bennünket, hogy az ODFIE tagjai igazi fiatalok. Nekünk, a kissé régebbi fiataloknak már meg kell erőltetnünk magunkat, hogy értsünk benneteket (de természetesen sikerül). Ugyanakkor, ezzel egy időben ki merjük jelenteni, hogy helyén van a szívetek, mert igazi társak voltatok. A folyamatosan megújuló, új elvekre alapozott rendezvényeket nyitott szívvel, a „Nem is így szoktuk…” zúgolódása nélkül fogadtátok. Valóban, sok minden nem úgy történt, ahogy szoktuk, és készüljetek fel, mert reméljük ezután is csak ilyen élményekkel fogunk előrukkolni.
Egyletünk közös öröksége, legrégebbi, legtöbb kiírást megért rendezvényünk az Unitárius Ifjúsági Konferencia (UIK). E sorok írásakor még zajlik a bejelentkezés. Mikor megjelenik a cikk, már az utóhatásokról fogunk beszélni, de engedjétek meg, hogy röviden vázoljam a megújult konferencia elméleti hátterét. A tavalyi évvel kezdődően határozta el a szervezőcsapat, hogy a sokat emlegetett konferencia valódi, igazi konferencia legyen, hogy a program ne kizárólag abból álljon, hogy a jelenlévők komoly, neves szakemberek előadásait hallgatják, hanem egyfajta diákköri konferenciává alakítsuk, amelyre a részt vevő fiatalok saját kutatásaik alapján írt esszékkel és ezek prezentációival jelentkezhetnek. Az így elgondolt rendezvényt megfűszereztük csipetnyi kulturális programmal, a tudományos munkát és annak bemutatását segítő kerekasztalbeszélgetésekkel. Így született meg a 46. és 47. UIK, amely azonban jelen pillanatban is organikusan, folyamatosan fejlődik, hogy mindenkori küldetését, az ifjúság nevelését a lehető legteljesebben, Isten kusza útjait kereső fiatalok támogatása által tudja betölteni. Mi, a résztvevők és szervezők hisszük, hogy van szépsége a tudományosságnak, az arra való törekvésnek, az abban való elmélyülésnek. Lehet, hogy egy-egy kutatás csak a kutatónak szerez örömet, de ne felejtsük, hogy a nagy egészet darabjaiban tudjuk csak megismerni, ebben pedig minden kis rész ugyanannyit számít.
Széles László tollából
