Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet EgyletEgyetem elnevezésű képzéssorozatának harmadik és egyben záró alkalma 2025 április 4–6. között került megszervezésre. A rendezvénynek ez alkalommal is a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség adott otthont.
A képzéssorozat célja, hogy az egyletes fiatalok számára lehetőséget kínáljon a szervezeti kultúra, a hatékony rendezvényszervezés és a vezetői készségek elsajátítására. Mindezt úgy, hogy közben lehetőséget teremt a vallásosság megélésre, az ön– és tárismeretre, a csoportfolyamatok erősítésére és a minőségi időtöltésre is.
Miután a márciusi képzésegység alkalmával a hatékony szervezeti munkához szükséges elméleti tudás átadására került sor. A záró találkozás középpontjában a konkrét rendezvényszervezési tapasztalatok átadása állt.
Pénteken este különböző játékok segítségével elevenítettük fel az elmúlt két képzési alkalmon elsajátított tudást és élményt, az este záróakkordjaként a fiatalok különböző csoportokban élőszobrok segítségével mutatták be mindazt, amit az EgyletEgyetem addigi találkozásai jelentettek számukra.
Szombaton délelőtt a lépésről–lépésre beszéltük át a rendezvényszervezéshez kapcsolódó tudnivalókat. Majd a fiatalok adminisztrációs és pénzügyi gyorstalpalón vettek részt. A nap hátralévő részét különböző csoportdinamikai játékokkal megtörve egy állandó feladat töltötte ki, öt rendezvényt kellett elméletben megszervezniük öt különböző csoportban, amelyeket este “sajtótájékoztatón” mutattak be. Ezt követően éjszakai áhítatra és diplomaosztóra került sor, amit egy jó hangulatú gitárest zárt.
Vasárnap az istentiszteletet követően kiértékelővel zártuk a rendezvényt. A visszajelzések alapján sok összefüggés világossá vált a fiatalok számára, és hasznosnak tartották a képzéssorozaton való részvételt, amelyen elmondásaik szerint olyan tapasztalati tudásra tettek szert, amelyet alkalmazni tudnak a saját egyletes közösségükben való munka során.
A képzéssorozat ugyanakkor megerősítette a szervezőit abban, hogy a fiatalok elkötelezettek az ifjúsági munkában, ők azok akik a jövőt meghatározzák és formálják, mert most van itt az idő, hogy nagy lépéseket tegyenek álmaik megvalósítása érdekében.
Az esemény megvalósulását a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az Unitarian Universalist Funding Program támogatta.
Kolozsvár, 2025. április 8.
Az ODFIE Elnöksége