Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet

Közös utakon – ifjúsági istentisztelet Budapesten

A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2025. március 15-én a Budapesti Unitárius Egyházközség templomában Közös utakon – ifjúsági istentiszteletet szervezett. Az istentiszteletet követően egy jó hangulatú egyletezésen vettünk részt a helyi fiatalokkal. Vasárnap, március 16-án az istentisztelet keretein belül a Közös utakon csapata ünnepi műsort mutatott be.

A Közös utakon elnevezésű ifjúsági istentiszteletes körút idén tíz éves évfordulóját ünnepeljük. Évekkel ezelőtt az ODFIE csapata azzal a céllal álmodta meg a körutat, hogy a fiatalokat és a lélekben fiatalokat összegyűjtse egy-egy templomba, hogy ott alternatív formában, világi zenékkel, az ifjakra jellemző lelkesedéssel és bizalommal keresse a Gondviselőhöz és az egymáshoz való kapcsolódás lehetőségeit.

Az ifjúsági istentisztelet során Pál apostol korinthusiakhoz írt második levele 3. részének 1-től 3-ig terjedő versei alapján tettük fel mi is a kérdést, hogy Elkezdjük-e ismét ajánlani önmagunkat? Vagy szükségünk van-e, mint némelyeknek, hozzátok szóló vagy tőletek kapott ajánlólevelekre?” Majd együtt próbáltunk a szív mélyén lakozó szavakra figyelni, azokra, amelyeket a Lélek ír, és amelyek meghatározzák teljes valónkat. Megosztottuk kérdéseinket és bizonyosságainkat. Mindezt azzal a meggyőződéssel, hogy ezáltal is sikerül emlékeztetni a bennünk lakozó, folyton kereső fiatalt, hogy nincs szükség ajánlólevélre, mert a szívbe írt szavak határoznak meg, az, ahogyan élünk, azok az értékek, amelyeket képviselünk, mert mi magunk vagyunk az ajánlás. Az egylet levele.

Szónokaink voltak: Bálint Imola, Birtalan Bence, Demeter Ágnes, Mezei Csaba, Széles László teológiai hallgatók és Magyari Zita Emese ifjúsági és egyetemi lelkész. A zenei szolgálatot Bálint Imola, Széles László teológiai hallgatók, Györgyicze Ákos és Sass Barbara egyetemisták végezték. Az ünnepi műsor bemutatása során a csapat Farkas Ilka és Király Ármin személyével egészült ki.

Köszönjük az egyházközségnek, hogy fogadtak bennünket, a fiataloknak és szüleiknek, hogy társak voltak ezen a közös úton. Az előttünk álló böjti időszakra kívánjuk, hogy a lélek mélyén felmerülő kérdések és kétségek az ima ereje által formálódjanak bizonyosságokká, hogy békésen, nyitott szívvel érkezzünk meg az ünnepbe.


Kolozsvár, 2025. március 17.    

Az ODFIE Elnöksége

Kövess minket máshol is