Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet

A zene összehozza az embereket

Bárhol jársz a nagyvilágban, legyen az város vagy falu, egy rendezvény vagy épp egy elsőre olyan nagynak tűnő bentlakás és zenét hallasz, akkor tudod, hogy ott emberek vannak. Ahol pedig megszólal a zene, ott emberek lesznek. Ha más nem, akkor te, aki zenélsz és szintén te, aki hallgatod. Tehát abban megegyezhetünk, hogy a zene összehozza az embereket. Ahol pedig emberek vannak, bizony megannyi történet is jelen van. Itt kapcsolódik az én életem az egylethez, pontosabban az emberekhez, akik az Egyletet alkotják.

Mindig volt egy jó társaság a tűz körül, akik énekeltek és akikkel lehetett jókat beszélgetni. Ezekből a beszélgetésekből pedig barátságok születtek. Amikor pedig a „Ballag már a vén diák” után a fiatal egyetemista felköltözött Kolozsvárra, nem egy idegen városba és idegen emberek közé költözött. Tele volt a város azokkal az arcokkal, akiket már „jól” ismert, de csak azután ismerte meg őket igazán.

Nem csak a környezet változott és az emberek egy része, hanem az elvárások is. Emlékszem, amikor elhívtak, hogy gitározzak egy LángÓl – unitárius ifjúsági istentisztelet alkalmával, éreztem a tűz mellé leheveredett „gitártudás” kevés lesz ide. Természetesen a „nem kell idegeskedni, őrizzük a pánikot” alapon próbáltam tartani a lépést a többiekkel és tanulni tőlük minél többet. Ahogy pedig telt az idő egyre komfortosabban éreztem magamat és kezdtem megszeretni a társaságot. Azt azonban mindannyian beláthatjuk, hogy a komfortzónában csak kényelmes létezni. Itt került bele az életembe a Közös utakon – ifjúsági istentiszteletes körút, aminek köszönhetően sok-sok változást és fejlődést érhettem el magammal szemben.

Amint említettem nekem nagyon fontosak a történetek. A történeteink tesznek azzá, akik éppen ebben a pillanatban vagyunk. A történeteink mesélése tesz azzá, ahogy mások látnak bennünket. Amikor az ember olyanokkal van körülvéve, akiknek hasonlóak a történetei az övéhez, vagy legalább a zenei aláfestés stimmel, akkor úgy érzi megérkezett.

Veres Lehel tollából

Kövess minket máshol is