A Magyar Unitárius Egyház ifjúsági szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet ebben az évben is megszervezte őszi, stratégiázó, összerázó tevékenységét, Az ODFIE mi vagyunk! jelmondattal, 2024. szeptember 20–21. között Tusnádfürdőn.
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet mindig nagy hangsúlyt fektetett a szervezet tevékenységét megvalósító önkéntes fiatalokkal való személyes kapcsolatra, ennek értelmében mindig arra összpontosított, hogy projektjei, tevékenységei között fontos szerepet kapjanak a központi csapat számára biztosított stratégiázók, összerázó hétvégék. A szervezet belső építkezésének a legfontosabb tényezője az ezekre a személyekre való alapozás. Ők azok, akik a helyi egyleti csoportokat vezetik, akik az egyházköri tevékenységet igyekeznek összefogni, és akik országos szinten kapcsolódnak be az egyleti tevékenységek szervezésébe. Ők azok, akikkel tulajdonképpen közösen fejti ki az ODFIE a tevékenységét. A számunkra szervezett eseményeknek célja ezért a közös tervezés, értékelés, jövőbe tekintés, mellett a hálánk kifejezés és egymás jobb megismerése. Fontos szempont az is, hogy ezeken az alkalmakon a rendezvények szervező csapata összerázodjon, visszajelzéseket adjon egymás számára, építő jellegű kritikákat fogalmazzanak meg a szervezet működésével kapcsolatosan.
Ez alkalommal a stratégiázó, összerázó hétvégén 50 egyletes fiatal vett részt, akik pénteken délután érkeztek Tusnádfürdőre. Pénteken délután csapatépítő játékok nyitották meg a rendezvényt, amit egy fergeteges vetélkedő követett, majd kiscsoportos beszélgetések által ismerhették meg egymást a fiatalok. A napot éjszakai áhítat zárta.
Szombaton a rendezvény keretén belül került sor az ODFIE 2024. évi küldöttgyűlésére, amely a szervezet legfőbb döntéshozó szerve, célja pedig értékelni, tervezni és felmutatni a szervezeti élethez kapcsolódó eredményeket, illetve kihívásokat. Mint minden ifjúsági, időről időre megújulni vágyó szervezetnek, az Egylet tagjainak is szükséges számba venni, merre és hogyan tartunk, milyen elvek vezérelnek és hogyan adaptáljuk a jelen kihívásait a többéves múlt örökségeihez. A válasz azonban ezekre a kérdésekre mindig közösségi kell legyen, így tud az Egylet folyamatosan megújulva szárnyalni, a belátás folyamatát bejárva.Ennek értelmében a délelőtt folyamán a szervezet tevékenységének bemutatása, értékelése és megvitatása kapta a főszerepet. Délután pedig a résztvevők a jövő évet tervezték meg és tisztújításra is sor került.
A résztvevők a nap végén bemutatták a jövő évi stratégiát, este pedig újra a csapat összerázó tevékenységek és programok tették teljessé a találkozást. A résztvevők vasárnap reggel utaztak haza.
Az esemény támogatója Hargita megye tanácsa volt.
Köszönjük mindazoknak, akik meghívásunkra részt vettek az eseményen, köszönjük a Tusnad Campingnek, hogy újra otthont biztosított a rendezvényünknek, köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény megvalósulásához.
A gondviselő Isten áldását kérjük a rendezvény támogatói és résztvevői, valamint mindannyiunk életére.
Kolozsvár, 2024. szeptember 23.
Az ODFIE Elnöksége



