Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet

Köri ifjúsági nap Szabédon

2024. június 2-án, Szabédon köri ifjúsági vasárnapot szerveztek a Marosi Unitárius Egyházkör egyletes fiataljai a Szabédi Unitárius Egyházközség közreműködésével. A rendezvényre az egyházkör öt településéről érkeztek fiatalok, hogy egymást megismerve, régebbi barátságaikat felelevenítve ismételten megtapasztalják, hogy egyletben szép az élet.

A rendezvény kezdetén a fiatalok istentiszteleten vettek részt. A szolgálatot Demeter Ágnes ötödéves teológiai hallgató végezte, aki beszédében a barátság mibenlétéről, ezáltal pedig az egyletes közösségben jelen lévő egység és összetartozás megtapasztalásáról beszélt, és Kosztolányi Dezső verssoraival játszótársul hívott mindenkit, hogy gyerekszívvel, egy valóra vált játékban éljék meg az együttlétet.

A program ismerkedős és hangulat teremtő játékokkal folytatódott, majd ebéd után a szabédi Fürge Lábak néptánccsoport előadását tekinthették meg a résztvevők. Az előadást követően a sportpályán különböző játékok, mint pl. bástya, számháború, activity mellett lehetőség nyílt focizni és métázni is. A helybélieknek hála a programot záró tábortűz előtt bográcsozásban lehetett részük.

A találkozó jó hangulatban telt el, a falut betöltötte a fiatalok önfeledt nevetése, legalább erre a napra sikerült teljes, tiszta szívvel élni és egymásnak jó játszótársai lenni.

Demeter Ágnes beszámolója

Kövess minket máshol is