Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet

Része lenni a 122 éves csodának

Az unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2022. december 3–án, Kolozsváron szervezte meg évzáró gáláját, amely egyben visszatekintő is volt a szervezet elmúlt 122 évére.

A rendezvényen az ODFIE jelenlegi, közvetlen munkatársai, központi csapatának tagjai, az örök egyletesek, támogatók és más meghívottak vettek részt. A közel 120 résztvevő bepillantást nyerhetett a szervezet 122 éves történelmébe és az elmúlt három év megvalósításaiba. Az ünnepi gálát ifjúsági istentisztelet nyitotta meg, amelyen Lőrinczi Levente kissolymosi lelkész úr, örök egyletes és a Last Minute Zenekar végezte a szolgálatot.

Ezt követően köszöntőbeszédekre került sor, fiatalos lendülettel szólt a jelenlévőkhöz elsőként ft. Kovács István a Magyar Unitárius Egyház püspöke, őt követte dr. Simon Előd, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa részéről, majd Magyari Zita Emese, az ODFIE elnöke.

2019-ben évzáró gáláján az ODFIE meghirdette a 120. emlékévet 2020-ra. Országos rendezvényein és egyéb események segítségével kívánta megünnepelni, hogy egy 120 évre visszatekintő ifjúsági mozgalom. Ezt csak korlátolt keretek között sikerült megvalósítani, így az évzáró gálán visszatekintettek a jelenlévők a szervezet 120 éves történelmére. Bemutatásra került az a kötet, amelyet szintén a 120 jegyében kívántak megjelentetni, Világegyletem című kötet az elmúlt 32 év önkénteseinek történetét foglalja magába.

Az ODFIE Elnökségének meglátása szerint az elmúlt 122 év attól sikeres, hogy voltak olyan személyek, akik rendületlen hittel és meggyőződéssel vitték tovább az egyletezés hagyományát. Köszönetnyilvánításképp néma csenddel és fejhajtással tisztelegtek a résztvevők id. Bartha Alpár és Kelemen Levente előtt, akik a szervezet elnökei voltak. Köszönetüket fejezték ki Szász Ferenc és Kotecz József felé, akik szintén a szervezet elnökei voltak. A hála kifejezéseképp elismerő oklevélben részesítették ft. Kovács István püspök urat, aki az újjászervezés kiemelkedő alakja és a ’90-es évek az egylet első elnöke. Elismerő oklevelet kapott Szabó László, aki éveken át oszlopos vezetője volt az egyletnek, illetve az egyház ifjúsági és egyetemi lelkészei, akik a szervet elnökei is voltak hosszú éveken át: Rácz Norbert Zsolt és Koppándi Júlia.

Az ODFIE jelenlegi Elnöksége szintén elismerő oklevelek segítségével fejezte ki köszönetét a márciusban leköszönt Elnökség tagjainak, akik átadták, megmutatták számukra az odaadást és az elhivatottságot a közös munka példája által. Elismerő oklevélben részesült Popa Ilona a szervezet korábbi elnöke, Barothi Brigitta és Andrási Botond alelnökök valamint Szekeres Rita elnöki titkár.

Az ODFIE tizenegy évvel ezelőtt indított útnak azt a hagyományt, hogy ODFIE medált ad át azoknak a tagoknak, akik az elmúlt időszakban legalább 5 éven keresztül voltak egyletesként az ODFIE központi csapatának tagjai. A gálán 21 központi csapattag vehetett át ODFIE medált: Kovács Árpád (Szentháromság), Lőrinczi Zsófia (Szentábrahám), LászlóBenczédi Zsófia (Barót), Demeter Ágnes (Vargyas), Vass Koppány (Szabéd), Mihály Bíborka (Homoródalmás), Mihály Boróka (Homoródalmás), Bálint Mihály (Székelykeresztúr), Patakfalvi Anita (Székelyudvarhely), Ördög Ödön (Kolozsvár), Vass Zoltán (Székelykeresztúr), Simó Kamilla (Székelykeresztúr), Kondert Zsuzsanna (Marosvásárhely), Ilkei Árpád (Vargyas), Zakariás Árpád (Kálnok), Gothárd Ágnes (Homoródalmás), Lőrinczi Alpár (Csekefalva), Vetési Eszter (Székelyudvarhely), Héjja Gergely (Marosvásárhely), Fazakas Levente (Székelykeresztúr), valamint több évtizedes támogató munkájukért ft. Kovács István (Kolozsvár) és Szécsi Mária (Szentábrahám).

Köszönetképpen a szervezet mindennapos tevékenységét segítő munkájukért külön oklevélben részült a Dottka desing (Matók Dóra) és a Last Minute Zenekar.

November végén zárult az ODFIE Az Év egylete nevet viselő vetélkedője, így a gála keretén belül adták át a címet a székelyudvarhelyi SZIJUK (Székelyudvarhely) csapatának. A vetélkedőn második helyezést ért el a felsőrákosi FEDFIE (Felsőrákos) és harmadik helyezést a VIE (Firtosváralja) ért el.

Az ODFIE Elnöksége köszöntötte azokat a munkatársakat, akik az elmúlt három évben lettek a központi csapat tagjai vagy régi munkatársak és felkerültek az újonnan felújított irodában újrafestett családfára. Név szerint: Andrészek Boglárka (Székelyudvarhely), Barabás Norbert (Székelykeresztúr), Bálint Imola (Firtosváralja), Demeter Dorottya (Székelyderzs), Dezső Szabolcs (Magyarsáros), Ferencz Tímea (Felsőrákos), Fülöp Írisz (Székelyudvarhely), Fülöp Lilongó (Székelyudvarhely), Hincs Anita (Marosvásárhely), László Orsolya (Marosvásárhely), Lelkes Zenekar (Székelykeresztúr), Nagy Nikoletta (Kőrispatak), Solymosi Boglárka (Csíkszereda), Solymosi Izabella (Alsóboldogfalva), Szabó Balázs (Sepsiszentgyörgy), Szabó Eszter (Sepsiszentgyörgy), Szabó Levente (Városfalva), Szabó Lóránt (Sepsiszentgyörgy), Széll Róbert (Segesvár), Tana Alpár (Sepsiszentgyörgy), Tódor Előd (Csíkszereda), Vida Ferenc (Alsóboldogfalva).

Köszöntésre kerültek az elmúlt három évben született egyletesek babái is: Albert-Nagy Flóra (Szentendre), Bartha Rebeka (Székelykeresztúr), legifjabbik Bardócz-Tódor András (Gyepes), Benedek Rebeka (Szováta), Bíró Villó (Siménfalva), Buzogány-Csoma Lilla-Boróka (Szentivánlaborfalva), Csécs Zsolna (Udvarfalva), Erdő Szabolcs (Brassó), Farkas Írisz (Kövend), Liker Borbála (Magyarzsákod), Lőrinczi-Vass Emma (Kadács),  Nagy Zsolna (Énlaka), Szabó Zsolna (Kálnok), Tamás Orsolya (Küküllőkeményfalva), Tök Emma (Kolozsvár), Tőkés Rege és Sára (Homoródszentpál), Tóth Levente (Siménfalva), Vass Csenge Léna (Sepsiszentgyörgy), Vincze Borika (Budapest).

Az ODFIE gála egyik szerepe és egyben célja is, hogy segítsen visszatekinteni az elmúlt évre, ezúttal három év megvalósítására tekintettek vissza résztvevők az online és személyes részvételű eseményekre: Közös utakon ifjúsági istentiszteletes körút, Egyletegyetemek, OtthonraValók, online egyletezések, Év egyletese vetélkedő, ODFIE Ifjúsági Napok, 44. és 45. Unitárius Ifjúsági Konferencia, Zoom-os találkozók az indonéziai unitárius fiatalokkal, az ODFIE Küldöttgyűlése, Mamut Körút, Dávid Ferenc Emlékzarándoklat, LángÓlok stb. Olyan rendezvények is említésre kerültek, melyeken az ODFIE társszervezőként vett részt, vagy testületileg képviseltette magát.

A rendezvényekre rövidfilm segítségével tekintettek vissza a jelenlévők. A kisfilm zárómomentuma a jövő évi országos rendezvények időpontjának bejelentése volt: ArtZ, 4. ODFIE Összművészeti találkozó, 2023. augusztus 3-7. és OMNIUM – 4. ODFIE Sportolimpia, valamint számos más rendezvény.

Zárómozzanatként Lőrinczi Zsófia az ODFIE alelnöke hivatalosan is megnyitotta a jövő évi egyletes évet, azzal a jelmondattal, hogy van akiért, az egyletes úton. Az est közös vacsorával és ünnepléssel zárult a Bükki Kerék Csárdában.

A rendezvényt a Bükki Kerék Csárda, a Bethlen Gábor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Unitarian Universalist Founding Program támogatta.

Isten áldása legyen az est kivitelezőin és résztvevőin egyaránt!                                       

Kolozsvár, 2022. december 6.

Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Elnöksége

Kövess minket máshol is