Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet

OMNIUM – III. ODFIE OLIMPIA

2019. június 14-16. között került sor harmadik alkalommal az OMNIUM nevet viselő sportolimpiára az unitárius és más, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében.

A rendezvényre, amelynek Tusnádfürdő adott otthont, Erdély 26 különböző településéről érkezett közel 110 fiatal. A résztvevő hét csapat fociban, kézilabdában, métában, asztaliteniszben, sprintben, hosszútávfutásban, akadálypályán és a táncmaratonon mérte össze tehetségét.

A hétvégén a versenyszámok mellett sor került egy teqball bemutatóra és játékra. Meghívottjaink Ilyés Szabolcs és Koffol Gábor, a Góbék Teqball részéről, meséltek az egyre népszerűbb sportág kialakulásáról, majd a résztvevőknek lehetőségük volt kipróbálni a játékot.

A számos sporttevékenység mellett vasárnap reggel áhítatra került sor, amelyet Magyari Zita, V. éves teológiai hallgató, az ODFIE egyik alelnöke tartott.

A vasárnap délutánt eredményhirdetéssel és díjkiosztóval zártuk. Az OMNIUM Vándorkupát a SZUIE csapat vihette haza, amely székelykeresztúri egyletes fiatalokból állt. Második díjban részesült a KaChuck csapata, akik Marosvásárhelytől érkeztek, harmadik helyezést ért el a KID, a korondi fiatalok csapata. A sportszerű játékért járó díjakat a SEDFIE és a MADFIE, az-az a sepsiszentgyörgyi és a marosvásárhelyi fiatalok vitték haza. A helyezések mellett egyéni díjazásokra is került sor:

A legjobb férfi futó: Toth Gábor (Árkos)

A legjobb női futó: Deák Csenge (Székelykeresztúr)

A legjobb ping-pong női játékos: Szabó Henrietta (Marosvásárhely)

A legjobb ping-pong férfi játékos: Fekete Előd (Székelykeresztúr)

A legjobb méta női játékos: Nagy Renáta (Marosvásárhely)

A legjobb méta férfi játékos: Firtos Zalán (Székelykeresztúr)

A legjobb kézilabda kapus: Zakariás Hunor (Sepsiszentgyörgy)

A legjobb kézilabda női játékos: Simó Kamilla (Székelykeresztúr)

A legjobb kézilabda férfi játékos: Fori Zoltán (Olthévíz)

Kézilabda gólkirály: Szabó Levente (Városfalva)

A legjobb foci kapus: Marosi Levente (Olthévíz

A legjobb foci női játékos: Kovács Abigél (Árkos)

A legjobb foci férfi játékos: Szabó Dávid (Városfalva)

Foci gólkirály: Kibédi Hunor (Székelykeresztúr)

Az ODFIE fontosnak tartja, hogy a fiatalok a sport által is éljék meg vallásosságukat, ez a rendezvény is bizonyítja azt, hogy egyletes körökben is szükség van ilyen fajta eseményekre és találkozásokra.

Kövess minket máshol is