Akkor, amikor egy együttlét, találkozás során olyan valamit tapasztalunk meg, ami különleges élményt ad és mélyre hat, azt újra és újra át akarjuk élni. Amikor valamit nagyon szeretünk, és másnak is élményt akarunk adni általa, akkor mindent megteszünk annak érdekében, hogy az a legjobb legyen.
Valahogy így vagyunk a Közös Utakon ifjúsági istentiszteletes körúttal is. Leírhatatlan élményben van részünk újra és újra általa, mindaz, ami egy-egy ilyen istentiszteleten történik kimozdít a megszokottból, sőt olykor teljesen eltér attól, ilyenkor hirtelen jobban leszünk… Éppen ezért döntöttünk úgy a novemberi Közös Utakon után, hogy tavasszal is útra kellünk. Május 19-20. között hat egyházkörben, hat településen, hat különböző időpontban képzeltük és képzeltettük el másképp.
Visszagondolva a mögöttünk levő Közös Utakra, akaratlanul is belém hasít a felkiáltás: Képzeld el másképp! A fiatalok biztos egyből a jól ismert dalra gondolnak, amellyel az istentiszteleteket zártuk, de nemcsak a dal miatt meghatározó ez számomra… A tavaszi Közös Utakon gondolata azért született meg, mert a novemberi alkalmakon megtapasztalt élménynek újra és újra részesei akartunk lenni. Így hát elképzeltük másképp… Teljesen más helyszínek, részben új csapat, más gondolatiság… Forgattuk magunkban, próbálgattuk, hogyan lehetne másképp. Az istentiszteleti keretet nagyon gyorsan felépítettük, másképp, mint ahogy azt megszoktuk. Aztán jött a legnehezebb rész: valami mást akartunk mondani, valami más élményt akartunk adni, olyant, ami tényleg kimozdít, ami elvisz valahonnan valahová, fogalmazhatnék úgy is, hogy abba a bizonyos más, szebb világba. Félreértés ne essék, nem valami titokzatos dologról van szó, és nem is arról a más világról, hanem arról, ami egész egyszerűen olyan mint, amit a mindennapokban nem tapasztalunk, amit az egyletes pillanataink jelentenek. Aztán megszületett a gondolat, és pénteken délután elindultunk, hogy hívjuk a fiatalokat kövessenek minket.
Bevallom mindezt olykor azzal a bizonyos nem tudom érzéssel tettem, sokszor remegő hangon megszólalva, azonban egy valamiben mindvégig biztosan, csak együtt vagyunk képesek. Egymás kezét megfogva, egymást támogatva tudunk eljutni újabb és újabb mérföldkövekhez, csak úgy, ha számíthatunk egymásra. Van a Bibliában egy történet, amelyet bizonyára mindenki jól ismer. Eszerint a tanítványok az éjszaka közepén küzdenek az evezéssel, mert ellenszél fúj, amikor már teljesen kétségbe vannak esve megjelenik Jézus a vízen járva, és ekkor Péter – a rájellemző módon – egyből ki szeretné próbálni, a vízen szeretne járni. Jézus pedig kinyújtja a kezét és azt pontja: „Jöjj!”. Péter elindul, és amíg Jézusra néz a vízen jár.
Néha kissé esetlenként, néha nem a saját formánkat hozva, máskor túl sokat adva magunkból, valami hasonló élményre hívtunk a fiatalokat, és magunkat is. Tulajdonképpen arra, hogy merjünk kilépni a magunknak magunk által magunk köré épített világainkból, és merjük elképzelni újra és újra másképp. Merjünk lépni, amikor azt mondják jöjj, és legyünk azok, akik kimondják, jöjj. Mert életünk ilyen lépések sorozatából tevődik össze, amikor dönteni kell, hogy elindulunk vagy sem, megtesszünk vagy sem… Ez természetesen nem könnyű, mert vannak ellenszelek, amelyek akadályoznak, de túlsó partok mindig lesznek, újra és újra el kell jutni valahonnan valahová. A kérdés csak az, hogy elmerjük-e képzelni másképp?! Merünk-e bízni abban, hogy mindig lesz V(v)alaki, aki fülünkbe súgja: Bátorság!? Hiszünk-e abban, hogy itt mindig lesz, akire tekintsünk?!
Mi május 19-20. között elképzeltük és megpróbáltuk elképzeltetni másképp. Hogy mennyire sikerült, nem tudjuk. Egy valami biztos az, hogy a templomokból kijövők mosolya, a meleg kézfogások, az olykor remegő, máskor határozott hangon fülünkbe súgott „Döntöttem. Jövök, követlek.” mondatok bizonyítják, értelme van, megéri elképzelni másképp.
Számomra ez a Közös Utakon ifjúsági istentiszteletes körút megtanította, hogyha esetlenül, a nem tudom érzésével is, de el kell képzelni másképp. Nem attól lesz jó valami, ha tökéletes minden apró kis részlete, ha milliók rajongják körül, hanem attól, ha mi vagyunk benne úgy, ahogy vagyunk. Mert ez az egyletes világunk ettől szebb, ettől a miénk. Attól, hogy újra és újra elmerjük képzelni másként. Legalábbis én így hiszem. Én itt vagyok, elhittem, hogy akkor szebb, ha el merjük képzelni másképp. Ha te is hiszel ebben, akkor ébredj, és gyere, pakolj rögtön, mert mi újra és újra indulunk, szebb, új világokban landolunk…
Magyari Zita-Emese
