Köszönjük, hogy idén is kitartottatok mellettünk!

A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) tevékenységét önkéntes fiatalok és fiatal-felnőttek segítségével fejti ki, illetve azok támogatása által, akik évről-évre hozzájárulnak valamilyen módon a szervezet működéséhez.

Az ODFIE ezen személyek önzetlen, odaadó és kitartó munkáját minden év decemberében egy évzáró gála keretén belül jelképes ajándékkal köszöni meg. Ebben az évben a világjárvány és a hozzá kapcsolódó óvintézkedések nem engedték meg, hogy ünnepi gálát szervezzünk. Annak érdekében, hogy az eddigi évekhez hasonlóan önkéntes munkatársainknak megköszönhessük kitartásukat, illetve a 120. emlékévet másmilyen formában, közösen is megünnepelhessük a karácsonyt követő időszakban egyletes ajándékcsomagokkal köszöntük meg fiataljaink és hosszabb ideje munkájukkal az egyletünket támogató személyek számára azt, hogy velük és általuk létezhet fennállhat a szervezetünk.

            2020. december 28-án a központi csapat 15 tagja leutazott Tusnádfürdőre, ahol előkészítettük az egyletes ajándékcsomagokat, majd december 29-én 9 útvonalon közel 300 egyletes és egykori egyletes számára vittünk ki ajándékcsomagot. Ezáltal fejezve ki hálánkat, hogy ebben a furcsa évben is, illetve sokan már hosszú-hosszú ideje kitartó munkájukkal támogatják közösségünket.

            Az ajándék csomag tartalmazott egy a 120 éves ODFIE logóját tartalmazó pulóvert és maszkot.

           

A maszkok fölött csillogó ajándékot átvevő és átadó szempárok arra a meggyőződésre juttatták a szervezőket, hogy 120 éve érdemes és a következőkben is érdemes lesz tenni azért az álomért, amit egyletezésnek nevezünk magunk között.

Az egyletes ajándékcsomagok létrejöttét és célba juttatását támogatta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Kolozsvár, 2020. december 30.                Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöksége