Képzelt riport

Ugyanolyan hétfő volt, mint általában. A reggeli kávé illata is megszokottan gőzölgött ki a konyhából, az emberek az utcán gyorstempóban haladtak ki-ki a maga dolgára. Huszonnyolc személy indulásra kész. Reggel nyolc órát beszéltünk meg: találkozunk az irodánál, gyors utósimítások, Ritka ellenőrzi a kelléklistát, majd egyletes indulás (szerk. megj. az eredeti időponthoz még adjunk hozzá legalább 40 percet).

Ilike és Zita biztató szavai hangzzanak el, majd Zsuzsi örökös poénjain nevet a társaság. Bence és Huni indulás előtt a fényképezőgépeket, a fényeket, az állványokat ellenőrzik, elkészült a nagy közös fotó. Két fehér és egy fekete autó parkolt be az udvarra. A bőröndök Koppány segítségével bekerültek a transzporterekbe olyan logisztikai pontossággal és esztétikával, mint amikor az összes kirakós darab a helyére kerül. Az utasok elfoglalták helyeiket, Boti ismertette azon beosztást, amelyet azelőtt való nap nagy izgalmak közepette tudtunk meg, és a beszállás pillanataiban dőlt el minden: ki melyik helyen fog utazni egy héten keresztül, ki milyen zenéket fog énekelni hangosan, ki melyik útvonalon fog haladni az erdélyi körút során és kikkel fog találkozni.

Ravasz, Előd és Lehel elfoglalták helyeiket a volánok mögött, és négy napon keresztül utaztunk Kolozsvártól Székelykálig, Tordától Marosvásárhelyig, Tórockóról Désfalváig, Magyarsárosról Székelykeresztúrig, Korondról Kobátfalváig, Szentgericéről Gyergyószentmiklósig, Homoródújfalutól Vargyasig, Homoródszentmártonból Csíkszeredáig, Homoródszentpálról Datkig, Baróttól Sepsiszentgyörgyig, Brassótól Nagyajtáig, és mint a mesékben, Hencidától Boncidáig vigadtak az egyletesek.

Persze mindezt csak gondolatban. Mert én gondolatban körutazok most. Csak a gondolatomban száguld a Mamut körút, mert én közben ülök, nem mozog körülöttem semmi. Csak a fejemben hallom Dórika hangos nevetését, miközben a transzpi lehúzott ablakán Andika kinéz és élvezi, ahogy a szél a haját lobogtatja. A gondolataimban most van időnk megérkezni pontosan a kissolymosi egyletterembe, s beszélgetni arról, hogy a nyáron hol lesznek a rendezvényeink, hallgatni Máté és Ágnes meggyőző kampányszövegét, majd kacagni azon, hogy a falu határában „felejtett” Eszter és Nini elfáradva érkeznek meg a hosszú sétálásból.

Éppen az utolsó állomást hagyjuk el, az aznapi szállásunk helyszínére igyekszünk: tapsolósat játszunk, mert az elmúlt napokban profi szintre fejlesztettük a tanítás által, Zsófika és Zolika az örökös nyertes. Elekes a securityfőnök tisztségéből adódóan a maga enyhe szigorúságával aludni küldi a társaságot, majd reggel Lóri, Tulit és Novák segítségével fel is ébreszt. Aznap délután két óra szabadidőnk volt, Ágnes ötlete nyomán Mamut acapella-t írt a csapat, én közben el is dúdolom, mert még mindig nem felejtettem el. A transzpi száguld, a Székelykő alatt találjuk magunkat, Torockó határában, ahol nyílnak a pitypangok, a nap kétszer már felkelt, és van időnk megállni, koszorúkat fonni, hallgatni a Bibi és Eszter duettjét, és érezni benne a megnyugvást.

Sepsiszentgyörgyön vagyunk, a templomban. Vége a körútnak, Zsófi közös áhítatra hív bennünket, hálát adni az elmúlt napokért, élményekért. Az egész heti zsivajt az elmúlás csendje váltotta fel.

Ugyanolyan hétfő volt, mint általában. A reggeli kávét ráérősen ittam. Huszonnyolc. Pontosan ennyi nap telt el azóta, hogy a Mamut 2020-ban nem kelt útra, és pontosan ennyi utassal tette volna aznap is. Egyedül sétálok a gondolataimban, lassan, nyugodtan az üres egylettermek között, figyelve minden apró részletre, és egy dolog cikázik a gondolataimban: talán akkor a sepsiszentgyörgyi templom csendjében nem tudtam annyira hálás lenni, nem tudtam eléggé köszönetet mondani, nem tudtam eléggé becsülni. Most, amikor csak gondolatban körutazhatok értékelem igazán a nevetések zaját, a porosodó transzpik hangját és a Mamut erejét. Én hiszem, hogy lassan ugyanolyan hétfő lesz és a kávét gyorsan kell meginnom, a bőröndöm nehéz lesz és egy hétig tartó csoda vár rám.