Keresztanyuék

2017. február 17-19 között Recsenyéden zajlott az ODFIE a központi csapat számára tartott vezetőképző.

A hétvége során különböző egyletes kérdésekre kerestünk és kaptunk válaszokat, mindezt azért, hogy továbbra is sokszínű, innovatív és egyben kulturális és élvezhető tevékenységeket nyújtsunk azoknak a fiataloknak, akik az ODFIE berkeiben találták meg második családjukat. Ugyanakkor legtisztább meggyőződéssel mondhatom, hogy ez a hely nemcsak egy második családként szolgál, hanem ezek a fiatalok otthonra is lelnek egyben, hiszen az ifjúsági tevékenységek mellett a lélekmorzsák is időről időre „galambokra” találnak.

A vezetőképző nagy részében sikerült egy kicsikét a közös munkákra koncentrálni, azokra, amelyek a központi csapat feladatkörét képezik. Csapatjátékok segítségével sikerült párhuzamot vonnunk a csapatmunkánk minősége között, sikerült a játékokat rávetíteni a rendezvényeink szervezéseire és sikerült egy olyan hétvégét magunk mögött hagyni, amely jelesre vizsgázott. A vezetőképzőn sor került egy olyan eseményre is, amely az első az ODFIE történetében, ugyanis a központi csapat tagjai ODFIE keresztszülők lettek, az-az keresztanyuk és keresztapuk. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minden központi egyletes fiatalnak van egy keresztgyereke, vagyis egy egylete. A valóságban is általában a keresztszülők feladata a gondoskodás, törődés, ajándékozás, úgy a mi feladatunk is ugyanez a saját „keresztgyerekünkkel”.

Úgy gondolom, hogy egy sikeres hétvégével gazdagodtunk, hiszen ezt bizonyítják a tapasztalataink, élményeink, az együvé tartozásunk. Minden egyes alkalommal megbizonyosodok arról, hogy ilyen társakkal, sokkal élhetőbb a világ. Ez most sem történt másképp.

          Barothi Brigitta

          ODFIE alelnök