Dinamit! - Teret nyitunk!

A Magyar Ifjúsági Tanács  első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, ahol sikeres, erdélyi fiatalok fognak bemutatkozni és elmesélni a saját történetüket. Ezek a fiatalok köztünk élnek és tevékenykednek, építve az itthoni közösségünket, példát mutatva mindannyiunk számára. 

        Az idei első konferencián tíz sikeres fiatal fog bemutatkozni, előadást tartani Marosvásárhelyen, március 11-én 10 órai kezdettel  a Kultúrpalota nagytermében. A rendezvény fővédnöke Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

 

       Az egynapos konferenciára eddig 100 erdélyi fiatal jelentkezett be, de egészen március 9., csütörtök délig él a jelentkezési lap. A szervezők célja, hogy minden érdekődőnek elehetőséget adjanak a részvételre, de a helyek korlátozottak, ezért szükséges az előzetes jelentkezés.

 

      Az eddigi biztos közönség nagyrésze pályaválasztás előtti életszakaszban van, középiskolás diákok, de szép számban érkeznek a konferenciára egyetemisták is. Földrajzilag is színes az érdeklődők köre, hiszen Kolozsváról, Szatmárnémetiből, Brassóból, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából és természetesen Marosvásárhelyről is érkeznek fiatalok.

 

     Az esemény célja, hogy az előadók történetein keresztül a résztvevő fiatalok is kedvet kapjanak az önmegvalósításra, a szülőföldön történő karrierépítésre. A rendezvény neve játékosan hordozza magában a szervezet nevét, MIT, mint Magyar Ifjúsági Tanács. Önmagában a szó, mint köztudott, robbanóanyagot jelent, amit főként a bányászatban használtak terek, tárnák megnyitására. Ebből a meggondolásból a rendezvény mottója a Teret nyitunk!. Azaz lehetőséget ad, színteret olyan fiatalok számára, akik munkája, története példaértékű lehet sokak számára.

   

    Összesen több mint tíz szakmájában, területén sikeres fiatal fog bemutatkozni, akiket a szervezők naponta tesznek nyilvánossá az esemény közösségi oldalán, valamint két extra produkció is várható az egynapos színes rendezvényen. Orbán-Barra Gábor (Sepsiszentgyörgy, triálkerékpáros), Imecs-Magdó Levente (színművész, Kolozsvár), Simon Norbert (Csíkszereda, divatfotós), Máthé Zsolt (Segesvár, restaurátor), Halmen Balázs (Kolozsvár, vállalkozó) és Oláh Attila (Kézdivásárhely, parakerékpáros), Dr. Zörgő Noémi, kommunikációs szakember, Székelyudvarhely), Jakab Mózes (vállalkozó, Székelyudvarhely), Jakab Hunor (képzőművész, Székelyudvarhely) és Török Réka (designer, Gyergyószentmiklós), mint meghívottak már megjelentek a Dinamit! eseményében, azonban a rendezvényig még bővül a lista a további előadókkal. A program extra produkciói Tófalfi Előd slam poetry előadása és a Rhythm of the night táncelőadás.

 

     A Dinamit! konferencián való részvétel ingyenes, viszont előzetes bejelentkezés szükséges az online jelentkezési lap kitöltésével.

https://www.facebook.com/events/1208367409283525/

 

     A rendezvényre autóbuszt indítanak Székelyudvarhelyről és Kolozsvárról egyaránt, melyekre az útvonal mentén is lehet csatlakozni. Az autóbuszokra az Udvarhelyi Fiatal Fórum (www.uff.ro, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 0266-213371, 0756-022932 ) illetve a Magyar Ifjúsági Tanács (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) elérhetőségein lehet jelentkezni. 

 

plakat