Útra keltek a szép mesék

        

Ha a Közös Utakon ifjúsági istentiszteletes körút személy lenne - címmel jelent meg az alábbi cikk az Unitárius Közlöny ifjúsági oldalán Barothi Brigitta tollából. Olvassátok szeretettel.

          Ezekben a hideg, zord időkben jó néha kicsikét másképp látni dolgokat. Jó néha perspektívát váltani, jó néha más szemszögből figyelni a történéseket. Ez az érzés tört rám is a Közös utakon ifjúsági istentiszteletes körút kapcsán. Tudjuk bár, hogy mindenik ODFIEs rendezvény más, mint a többi, egyik sokszínűbb, mint a másik, de még is vannak olyanok is, amelyek az ember piciny lelkének tárházát jobban felnyitják. A november 25-27. között Erdély-szerte lezajló körút is ilyesmi volt. És ahhoz, hogy értelmet nyerjen a perspektívaváltás, a következőkben tudatom veled, kedves Olvasó, hogy szerintem, ha személy lenne ez a rendezvény, akkor tulajdonképpen mit is képviselne. Elsősorban nagyon magas lenne és nagyon erős, olyannyira, hogy képes legyen 750 kilométert megtenni három nap alatt, súlya pedig az átlaghoz képest több lenne, hiszen sok ember arcát, mosolyát, ölelését kell magába gyúrnia és elvinnie. Kényelmes bakancsot, farmernadrágot és kötött pulcsit viselne, hogy azt a meleg szeretetet és barátságot, amit hordoz, ne érje hideg, a lábán pedig pöttyös zokni lenne, hogy egy kis felszabadult, vidám hangulatot is tükrözzön. Folyamatosan mosolyogna és a kék szemei csillognának minden egyletes láttán, hosszú karjai lennének, hogy egyszerre minél több egyletest meg tudjon ölelgetni. Lenne neki 13 olyan barátja, akivel jóban-rosszban, együtt vállalna közösséget, akikkel mindenhol otthonra lelnének, akikkel felvállalnák a saját véleményüket, és akik teljesen rábíznák magukat Istenre. Lenne neki számos kedvenc dala, és mindenki egyszerre dúdolná vele, hogy „útra kelnek a szép mesék”.  Nos, kedves Olvasó, a mesék nálunk is útra keltek, és bízom abban, hogy Te is találkoztál ezzel a csodával már, amit mi csak simán ODFIEnek hívunk és ezt a személyt pedig Közös utakon-nak nevezzük. Ha nem sikerült a találkozás, akkor légy résen, hiszen jövőre újra magára ölti ruháit, és elviszi a barátait csodatételre és lámpákat gyújtani.