Mese a kissolymosi konferenciáról

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a Kissolymospataka csörgedezett. Egy csendes kis vidéken, festői környezetben, távol a világ zajától élt egy nép.

Ez az itt élő nép kitűnt a szomszédos birodalmak közül páratlan jókedvével, szorgalmával, ügyességével és életrevalóságával.A Kolozsváron élő ODFIE ezért felfigyelt rá, és úgy döntött felkéri, hogy adjon otthont birodalmában a 40. alkalommal megszervezendő Unitárius Ifjúsági Konferenciának. Mindenki nagy örömére a Kissolymos népe eleget tett a kérésnek, és jó kedvvel vállalta, hogy birodalmában megrendezze ezt a különleges ünnepességet. Hosszú hónapokon keresztült készültek a nagy vigadalomra, hirnökök adták a világ tudtára, hogyan készül a birodalom népe az ünnepségre. Aztán egy júliusi délutánon az ODFIE küldöttei megérkeztek Kissolymosban, hogy megkönnyítsék az előkészületeket, hiszen páratlan alkalomra készültek. Néhány nap elteltével aztán, egy verőfényes délutánon, fiatalok tömege lepte el az addig csendes birodalmat, és törte meg annak csendjét. Kissolymos népe ekkor még erősebb munkába kezdtett, minden egyes lakója kitartóan és lelkesen fáradozott azon, hogy a Konferencia 40. születésnapja tényleg más legyen, mint a többi. A kultúrotthon és a templom pompába öltözött, és lehetőséget biztosított arra, hogy az ide érkezők méltóan ünnepelhessenek. Szeretet, jó kedv és vidámság lakta be a csendes települést. A konyhán a nép asszonyai az ODFIE küldötteivel együtt készítettek fejedelmi lakomákat, közben az utcák a fiatalok dalaitól voltak hangosak. Fiatal és idős, együtt munkálkodott, töretlen egységet alkotván.

Biradalom egy erő- és türelem próbán ment át, amely révén bebizonyította, tényleg különleges, sőt kiváltságos is.  Lakói egy más világot alakítottak ki maguk körül, amelyben a szeretet hónolt. Az öregedő Konferencia ezért így szólt hozzájuk:

Köszönöm, hogy itt lehettem, hogy itthon lehettünk! Öröm volt, hogy veletek életté gyúrni ezt az ünnepet, hiszem, hogy mindannyian szépültünk és épültünk. Köszönöm!

Aztán a Konferencia a küldöttekkel együtt tovább indult, a viszont látás reményében egy olyan ajándékkal, amit csakis Kissolymos adhatott meg. A történetük még sok száz év után is keringett a fiatal egyletesek körében. Itt a vége fuss el véle és beszélj róla, hogy a mesénk soha ne érjen véget.