Versmondó- és Népdaléneklő Verseny - záróközlemény

    A XIX. ODFIE Versmondó- és népdaléneklő versenyt Kolozsváron szerveztük, 2016. február 12-14. között. Lentebb a rendezvény záróközleménye olvasható.

A rendezvény helyszínéül a János Zsigmond Unitárius Kollégium szolgált. A péntek délutáni beiratkozást követően beszélgetős műsorra került sor Mesterek társaságában címmel. Meghívottaink voltak László Noémi költő, Kocsis Tünde rendező és Bárdos Réka népdalénekes. A moderátor Rácz Norbert Zsolt kolozsvári unitárius lelkész volt. Később a fiatalok műhelymunkán vehettek részt; a népdalosok Bárdos Rékával, a versmondók pedig Kocsis Tündével. Vacsora után táncházra került sor, amit Nagy Vanda és Császár Szabolcs, a Duruzsló Néptáncegyüttes oktatói vezettek.

A tulajdonképpeni verseny szombat délelőtt kezdődött egy alkalmi áhítat után, melyet Benczédi Zsófia elsőéves teológiai hallgató tartott. Az idei versenyre 35 fiatal jelentkezett be Erdély különböző településeiről: Homoródszentpéter, Homoródalmás, Kisbacon, Olasztelek, Gyergyószentmiklós, Szentháromság, Székelyszáldobos, Vargyas, Oklánd, Kolozsvár, Magyarandrásfalva, Marosvásárhely, Nagyajta, Székelykeresztúr, Szentábrahám, Kissolymos, Ürmös, Köpec, Barót, Korond, Gagy, Gyepes és Székelyszenterzsébet.

A versenyen felváltva a népdalos és versmondó kategória jelöltjei léptek fel. A versenyt színesítették korábbi dobogósok fellépései: Dénes Erzsébet énekelt, akit hegedűn kísért Palkó Zalán Koppány, szintén énekelt Ilkei Lóránd. A LángÓl zenekar megzenésített verseivel hangolódhattunk még inkább a rendezvényre. Ebéd után a Zurboló Néptáncegyüttes lépett a színpadra, akinek a Harmadik Zenekar húzta a talpalávalót. Ezt követően a gálaműsor keretén belül Fekete Hunor népdalelőadását, majd a bírálóbizottság tagjai közül Timaru Carina esti énekét hallgathattuk meg, amit a díjak kiosztása követett. Vacsora után a Bemugri, azaz a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium színjátszó csoportja adta elő a VÉR-TEST-VÉR című előadását. Gitáresttel zárult a verseny napja.

A versmondó verseny első díját Sánta Orsolya érdemelte ki (Kolozsvár). A dobogó második lépcsőfokára Isztojka Máté (Berde Mózes Unitárius Gimnázium képviseletében) lépett, a harmadik díjat pedig Nagy Norbert (Marosvásárhely) érdemelte ki. Különdíjban részesültek: Vincze Csenge (Kolozsvár), Farkas Anna (Kolozsvár). Bátorító díjjal térhetett haza Hajas Vince (Homoródalmás). A háromszék-felsőfehéri egyházkör különdíjait Tatár Ágnes Tekla (Ürmös) és Ilkei Klementina Imelda (Barót) vihették haza, Szőcs Boróka (Marosvásárhely) valamint Csibi Kriszta (Marosvásárhely) pedig a Magyar Ifjúsági Tanács díjait, utóbbi a közönségdíjat is kiérdemelte.

A népdaléneklő versenyen a bírálóbizottság első díját Sükei Katalalin (Olasztelek) nyerte. A második helyezést Ilkei Árpád (Vargyas) kapta meg. A harmadik díjat Balázs Helga (Gyergyószentmiklós) vitte haza. Különdíjat kapott: Lakatos Ágnes (Kisbacon). Népdal kategóriában a háromszék-felsőfehéri egyházkör különdíját a nagyajtai Fekete Kincső (Nagyajta) érdemelte ki. A közönség kedvence pedig Sükei Katalin (Olaszteletk) lett.

Vasárnap a Kolozsvár-belvárosi unitárius templomban Jobbágy Júlia segédlelkész alkalmi szolgálatával zártuk a rendezvényt.

A rendezvény támogatója a Bethlen Gábor Alap.