Utánpótlás képzése

Az unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) november 28-30. között közel félszáz résztvevővel Homoródszentmártonban szervezte meg a központi vezetőinek képzését.

Tudatosítani és tudatosan megélni bármit is, nem könnyű feladat. Arról nem is beszélve, hogy felelőséggel jár. Mihelyst tudatossá válik valami, az ember már nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna. Akkor lépnie kell, tennie kell. Ha ez nem történik meg, akkor jöhet a lelkifurka. S ha ez mind nem lenne elég, akkor beszélhetnénk a bölcs önuralomról is, arról a bizonyos gyeplőről, ami nem engedi szétszaladni a lovakat, folyamatosan, a cél fele vezető úton tart. Szóval, nem könnyű két lábon járó tudatos lénynek lenni. De hála Istennek, vannak bátrak. Bátrak, akik vállalják a segítő szerepét, és bátrak, akik fogadják a segítséget.

Valami hasonló történt 2014. november 28-30. között Homoródszentmártonban, ahol az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet vezetőképzőt szervezett, hogy tudatosítson. Nem könnyű tükörbe nézni, és elismerni a gyengeségeket. Nem könnyű belátni, hogy lehetne jobban is. Nem könnyű fogadni a kritikát. Nem könnyű a még többre bírni időnként magunkat. Nem könnyű kimozdulni. Nem könnyű változtatni. Nem könnyű, de vannak bátrak. Ezen a hétvégén 48 egyleti vezető vállalta a szembenézés feladatát, 4 szakember pedig a tükör szerepét.

A Prisma Egyesület (www.prismae.eu) 2009 óta vállal szerepet civilszervezetek útkeresésében, vezetőik képzésében, fejlesztésükben, mi is az ők segítségét kértük. Közvetlenségük és hiteles lelkesedéssel társuló profizmusuk által jókedvvel bírtuk a munkát. Hogy mit tanultunk? Nincs probléma, csak megoldandó feladat. A tiszta, pontos, hatékony kommunikáció a jól működő munkának a kulcsa. Butaság valamit nem elkezdeni, és butaság valamit nem befejezni. A feladatokat rangsorolni kell. Minden megér egy kérdést! Csak az fejleszthető, ami mérhető. A stratégia nélküli cél csak kívánság. Ha nem tudnak valamiről, nem létezik. ...és rengeteg mindent, ami a kommunikáció, delegáció, motiváció és szervezetmenedzsment kérdésköréhez tartozik. Magunkba és a szervezet életébe tekintettünk. Kérdéseket és megoldandó feladatokat fogalmaztunk meg. Elemeztünk. Terveztünk, és nem utolsó sorban lelkesedéssel teltünk fel. Tudatosan és célirányosan vezetni, nem könnyű feladat. Arról nem is beszélve, hogy felelőséggel jár. A hétvége után mi sem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna. Lépnünk, változtatnunk, cselekednünk kell.

Ennek jegyében az ODFIE a 2015-ös évet a Forradalom évének nevezte ki. Ezen belül a februári hónap a képzések hava. A hónap folyamán 5 helyszínen lesz vezetőképző a helyi egyletek képviselőinek amelyek szervezésében a tanultak alapján a köri képviselők és központi munkatársak kapják a legnagyobb szerepet. A hónap folyamán sor kerül a központiaknak egy újabb képzésére ahol a tanultak eredményeit is felmutathatják és ismereteiket tovább gyarapíthatják.

A rendezvény főtámogatói a Magyar Unitárius Egyház, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap.