Versmondó- és népdaléneklő verseny - sajtóelőzetes

Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) ez év február 20–22. között Sepsiszentgyörgyönszervezi a XVIII. Versmondó- és népdaléneklő versenyét.

A rendezvényre közel száz olyan fiatalt várunk, akik életük valós részét képező értékének tekintik a verssel és a népdallal való foglalkozást, s az ilyen rendezvényeken gazdagodásként élik meg a népi kultúrával, illetve a nemzeti irodalommal való közös, ünnepi találkozást.

 

A versmondóknak két verssel kell készülniük: az egyiket teljesen szabadon választhatják, míg a másikat József Attila, Farkas Árpád vagy Czegő Zoltán versei közül kell választaniuk.

 

A népdalosok öt, szabadon választott népdallal készülnek.

 

Az alább ismertetett programterv szerint az ünnepi megnyitót pénteken, február 20-án, 17 órától tartjuk, a rendezvény pedig vasárnap délben ér véget.

 

A rendezvény fő támogatói: a Magyar Unitárius Egyház, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, az Ifjúsági Caritas Egyesület.

 

A rendezvény szervezői az alábbi elérhetőségekkel állnak az érdeklődők és a sajtó rendelkezésére:

– Antonya Ilona (az ODFIE alelnöke, főszervező): 0756420119,

– Popa Ilona (az ODFIE főtitkára): 0746205016