I. ODFIE Összművészeti találkozó

          A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2017.augusztus 3-7. között szervezte meg az I. ODFIE Összművészeti Találkozóját a Kovászna megyei Árkoson, közel 300 fiatal részvételével.

 

      

          A szervezet 20 éven át, folyamatosan megújuló erővel szervezte meg a tavaszi Versmondó- és népdaléneklő versenyét, illetve a nyári Színjátszó találkozóját. Küldöttgyűlése azonban 2016 őszén úgy döntött, hogy e két rendezvény társításából, valami egészen újat indít útnak. Így született meg az Összművészeti találkozó gondolata, amely a népdaléneklés, versmondás és színjátszás mellett teret nyit a fotózás, festészet, grafika, kreatív írás, slampoetry, néptánc, zene és kézművesség kategóriáinak is. A rendezvény játékosan az ArtZ nevet kapta, ahol az „art” egyértelműen a művészeti ágakra, a Z, azaz az egész számok halmazának jele pedig azok sokféleségére utal.

        A rendezvény fő célja az volt, hogy a fiatalok minél több területen tudják kifejezni önmagukat a művészeti ágak által és egy olyan teret biztosítson, ahol a versenyjelleg mellett más programokba is bekapcsolódhatnak.

      A fiatalok csütörtöktől vasárnapig a felsorolt művészeti kategóriákban csillogtatták meg tehetségüket és mérhették össze tudásukat. A csütörtökön kezdődő rendezvényt különböző vendégelőadások és műhelymunkák színesítették.  Csütörtök este A Kis Herceg című darabot tekinthette meg a közönség, majd tábortűz mellett élő zenei kísérettel ért véget a rendezvény első estéje. Pénteken este Simó Annamária és Zenakara koncertjére került sor, szombaton pedig a néptáncoké és népdaloké volt a főszerep, hiszen este táncházra került sor ezt megelőzően pedig néptáncelőadásokra és népdalok. Vasárnap délután a székelyudvarhelyi Üvegfigurák diákszínjátszó csoport Játszótér című előadására került sor, majd az ünnepi gála után a záróbuli vette kezdetét. A műhelymunkákon az inspiráló történetek mellett beszélgetések zajlottak a résztvevőkkel fotó, festészet, grafika, kézművesség és slam kategóriákban. Az I.ODFIE Összművészeti Találkozón, az ArtZon minden kategóriában sor került produkciók, munkák díjazására.

A népdal kategória díjazotjjai

Különdíjak: Lakatos Ágnes és Bartha Dorottya

 

          A néptánc kategória díjazottjai

Különdíjak: Sepsiszentgyörgyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és a magyarországi Gabrien néptánccsoport Géberjénből

           

          A fotó kategória díjazottjai

  1. díj: Kardos Anna Adrienn
  2. díj: Fekete Előd
  3. díj: Moldován Denisa Renáta

A festészet/grafika kategória díjazottjai

  1. díj Fekete Etele
  2. díj Szőcs Bíborka
  3. díj Hincs Anita

A versmondás kategória díjazottjai

  1. díj: Koppándi Benczédi Gusztáv
  2. díj: Nagy Sándor
  3. díj: Máthé Edina  
  4. Különdíj: Demeter Ágnes

A kreatív írás díjazottjai

  1. díj: Nagy Egon
  2. díj: Filip Borostyán Viktória
  3. díj: Osváth Gyopár

A slam kategória díjazottjai

  1. díj: Lukács Andrea
  2. díj: Gászpor Adrienn
  3. díj: Jánosi Borbála

A zene kategória díjazottjai

  1. díj: László Harmat Dóra
  2. díj: Szász Erika
  3.  díj: Józsa Eszter

  A színjátszás kategória díjazottjai

  1. díj: Sepsiszentgyörgy Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet
  2. díj: Kökösi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet
  3. díj: Tordai Dávid ferenc Ifjúsági Egylet

       A rendezvény fő támogatói: a Magyar Unitárius Egyház, az Árkosi Unitárius Egyházközség, az Árkosi Polgármesteri Hivatal, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Gabrien Egyesület, az Erdély Mentőcsoport, a Gondviselés Segélyszervezet, a Nemzeti Együttműködési Alap, az Ifjúsági Caritas Egyesület.

     További részletek a www.artz.odfie.hu oldalon vagy az Országos Dávid Frerenc Ifjúsági Egylet Facebook oldalán.

20637959 1710296445669270 7676481775764805317 n